Az első “randi”

13.57

Tulajdonképpen ugyanilyen érzés az, amikor egy számára új Zenekarral találkozik az ember.  Megtörténik a felkérés, elkezdesz foglalkozni a zenével, a tervezéssel. Én mondjuk olyan 16-17 órát hallgatok folyamatosan (persze amikor megtehetem), hogy az utolsó apró részletet is észrevegyem. Hiszen önmagában a világítás egy dolog, ha megvan a ritmusérzék, akkor ismeretlenül is (lsd. MiddleFingerClub) tudsz reagálni, de úgy gondolom, akkor leszel igazán jó, ha kihangsúlyozod a zene lényegét (legyen az egy kiállás, vagy egy ütem, bármi, amit csak el tudsz képzelni).

Visszakanyarodva a címadó történethez – annyira izgultam a Hollywoodoo-s találkozó előtt, hogy előző éjszaka csak forgolódtam, ismételgettem a szövegeket, elképzeltem a színpadképet, járt az agyam, hogy vajon egy Budapest – Pécs táv alatt miről fogunk beszélni a buszban, tetszem-e majd nekik, mi fog történni, mit fognak szólni ahhoz, hogy egyáltalán vagyok.  Persze mondanom sem kell, hogy késtem egy 10 percet első körben, hogy biztos totál idiótának állítsam be magam :)

Szerencsére még csak ketten vártak rám, a megérkezésem után indultunk a többiekért. Urbán Szabi volt, aki kedvesen első mondatával a földbe döngölt, kinyitotta a busz ajtaját, és nemes egyszerűséggel csak annyit kérdezett: “Hát Te meg ki vagy?”. Teljes megsemmisülés, 1-0 oda. Persze humornak szánta, jót is nevettünk rajta, gyönyörű kezdet volt, ezzel meg is alapoztuk a közös munkát. Szépen jöttek a többiek is, bemutatkozás, beszélgetés, ismerkedés. Szuper volt az út, sokat nevettünk, minden flottul ment. Picit sajnálom, hogy még világosban játszottak, bár sátorban, de ettől független nem lett olyan, mint amit én elképzeltem. Sok füst, így a fények azért megéltek a színpadon. Nagyon jól éreztem magam, ott voltam agyban is, volt jópár nagyon jól elkapott pillanat (ugye, amit a tervezésnél mondtam, pontosan be is igazolódott). A koncert után még beszélgettünk, megérezték, hogy valami más volt. Szépen lassan hozzászoknak majd, és figyelni is fogják, mi történik körülöttük. Visszafelé nem mentem velük, így elbúcsúztunk, a következő közös majd a Volton lesz. Remélem, lesz lehetőségem világítani is, hiszen korán játszanak, de majd meglátjuk, hátha az idő kedvez nekem is egy kicsit – mint tavaly a Fish!-en, kora délután volt, de a konkurenciám (NAP) elbújt egy felhő mögé (átadva a terepet nekem), így volt lehetőségem odavillantani. Az volt az a koncert, ahol először figyelt fel rám egy “külsős”, konkrétan az Index egyik publicistája.  Emlékszem rá, láttam Őt többször is (a fénypult fent volt a színpad rendezői jobbján) hol az első sorban, hol a tizedikben, hol pedig ott állt mellettem. A koncert után a backstage-ben beszélt Krisztiánnal, hogy mennyire tetszett neki a koncert, és hogy címlapon hozná a sztorit. Napokkal később, mikor hazajöttünk, akkor olvastam el, mit írt. Egy pici részletet megosztanék, hiszen nagyon büszkék voltak rám a Fiúk emiatt (hát még én magamra):

“A koncert egyik legviccesebb és talán legsokatmondóbb mozzanata az volt, amkor a jónép spontán “Nagyszínpad!” kántálásba kezdett, mire a gitáros srác (aki később még testszörfözött is egyet) elkezdett egy témát, a bőgös és a dobos beszállt mellé, a dzsemmelésből meg kijött a Nagyszínpad című nóta, legalábbis az énekes szerint, aki szépen levezényelte az egészet kiállásokkal, szólókkal, csordavokállal együtt. Ez az energia és lendület az, ami rohadtul hiányzik a magyar könnyűzenéből, meg az, hogy minél több zenekarnak legyen női világítástechnikusa.”

Forrás: http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2009/07/03/hal_a_vizben/
Read more: http://www.myspace.com/sutemeny

Advertisements

~ Szerző: fenyes - 2010. június 22..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: